1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and Photo copying is prohibited

2017. május 23., kedd

FÉNY-KÉP..........








Lejárat a Horgony utcából  a Fehérsas térre. A fotón egy kislány üldögél a kőkerítésen. A képet erősen felnagyítva az erkély ajtónyílásában egy kiváncsi férfiarc rajzolódik  ki...

Z2



       







































  









































                                                       












































-------------------------------------------------------------



Zórád Ernő
A Tabán festőjének emlékkiállítása
2010.10.11

Az Aranytíz Kultúrház (V. ker., Arany János u. 10.)II. emeletén a Zórád Ernő - A Tabán festője emlékkiállítást október 16-án (szombaton) 18 órakor Kuczka Péter nyitotta meg. A tárlat fővédnöke: Zórád Ágnes. Megtekinthető október 31-ig.

Zórád Ernő neve közismert a Tabánra emlékezők körében. Képein a néhai városrész és az ott élők emléke örződött meg számunkra.
Aki meg akarja nézni ,siessen,mert csak pár napig van nyitva.A killításon kapható hangkazettán Zórád Ernő hangját is hallhatjuk: népdalokat énekel.
A megnyitón részt vett Saly Noémi ,neves Tabán-kutató ,művészettörténész és Jankóné Pajor Ildikó , a Tabán Társaság elnöke, a Tabáni Helytörténeti múzeum igazgatója.
(A fotók a szervezők engedélyével a kiállításon készültek)
Néhány fotó akiállításról:






























--------------------------------------------------------------------------------
ZÓRÁD ERNŐ KÖNYVEI A TABÁNRÓL

"fl1937" nevű tisztelt olvasónknak válaszolva:

Zórád Ernő több könyvet, albumot is írt és rajzolt a Tabánról, ezek új kiadásban ,antikváriumokban , vagy a Vatera nevű adok-veszek portálon beszerezhetőek.




Zórád Ernő: Kalandozások egy régi fiákerenZórád Ernő

Kalandozások egy régi fiákeren
Írta és szerkesztette: Verő László
1933-ban meghalt a Tabán. Manapság már kevesen járnak köztünk, akik annak idején még koptatták a budapesti Mpntmartre girbe-gurba utcácskáinak hepe-hupás macskaköveit, a Poldi bácsi Mélypincéjébe igyekezvén. A rác gazdák kiváltsága volt abban az időben, hogy engedély nélkül – az adózástól mentesen – mérhették boraikat.
Ki emlékezhetik manapság a Budai Színkör édes-bús előadásaira, melyek igen alkalmatosak voltak arra nézvést, hogy a párocskák az előadás során megfoghassák egymás kezét. Istennek hála, a kilencven évet betöltött Zórád Ernőnek adatott meg ez a kegy, hogy megörökítse és megőrizze számunkra ezt a csodavilágot.

Rexa Dezső, drága barátunk, még honos volt a Tabánban. „Ha geográfus lennék, úgy kellene kezdenem: Tabán Budapest Székesfőváros I. kerületének a Gellért-, a Nap-, és a Várhegy közötti része, mely a Duna partjától a Döbrentei utca északi vége a – Sándor lépcső – Váralja utca – Palota tér – Ív, Pásztor, Gellérthegy, Nap-hegy, Czakó, Sánc, Orom utcák és a Rudas fürdő közötti területen fekszik, s pontosan kimérve ennyi és ennyi négyzetkilométer…
Igen ám, de nem vagyok geográfus, és éppen ezért csak azt tudom mondani, hogy a rosszul világított utcák valamelyikén az én szívem választott hölgyével leültünk a lépcsőre, és egymás kezét szorongatva csak egyet tudtunk: egy van a világon, ami szép: az élet…”
Krúdy Gyula így írt róla: „Ebben az utcában állottak a legrégibb házak, és száz esztendő óta halálra volt ítélve minden épület, csak éppen a kőművesek nem jutottak még hozzá, hogy az ítéletet végrehajtsák. Ha sétálsz, gyakran látsz öreg embereket, akik már itt ültek abban az időben is, amikor Ali Musztafa basa parancsolt Budán.”
MáraiSándortól ezt tudjuk: „A tabániak meglehetősen gőgös emberek. A Szarvas
téren, abban a házban, ahol most a patika működik, hetven évet élt egy Tóni keresztnévre hallgató
nagybátyám, bizonyos dohányjöve-déki igazgató, aki arról volt híres a Tabánban, hogy életében soha egyszer sem járt odaát Pesten, gyanús volt neki…
A Tabán már évek óta javarészt abból él, hogy lebontják. A Tabán törzsi életet él, s nem törődik a romantikával, melyet állítólag kisugároz. Ez a törzs egyszerre, egy napon vándorol majd el innen, mint a zsidók Egyiptomból, s szerteszóródnak a Vizivárosban és Óbudán. Pest ne reméljen sokat a tabániaktól. Ezek már itt maradnak a környéken.”
Zórád Ernő: „1900. … Az Apród utcából, ahol Virág Benedek meghalt és Semmelweis Ignác született, már villamos kanyarog elő az Attila körútra – ez az elit Tabán.
A vendéglők étteremmé léptek elő, zenészeik szmokingot, a pincérek frakkot viselnek, ráklevest szolgálnak fel, és francia pezsgőt, természetesen. Az Új Kakukkban megfordult a walesi herceg, Bagyiknál Jeitza Mária és Saljapin. Szindbád a Poldi bácsi Mélypincéjében üldögélt…”
Mikszáth Kálmán: „De maradjunk a budai kocsmák mellett, melyek páratlanok a maguk nemében – de csak addig, míg a pestiek föl nem fedezték.

Ha a pesti közönség ráveti magát valamelyikre, legott beleüt a civilizáció istennyila. Jaj az olyan helynek, ahol már öt-hat fiakker áll a kapu előtt. Fuss el onnan. Az már csak „volt”.
A „Diófa”, a „Márvány Mennyasszony”, a „Politischer Greizler” vagy a „Libanon” (azért hívták így, mert mindig volt libapecsenye az étlapon), mind el voltak már koptatva, mikor a „Fehér páva” előbukkant.
A megboldogult Balázs Sándor talált rá, kit második Dickensnek neveztek a maga idejében. Egy napon így szólt hozzánk:– Esküdjetek meg, hogy senkinek se szóltok, még az édesapátoknak se. Egy új kocsmát találtam. Micsoda rostélyosok, barátom! Megfoghatatlan az, miért jobbak a rostélyosok a Duna másik partján? Ki fejti azt nekem meg? (Mindig az ilyen epikuri problémákon törte a fejét.)
– Az onnan van – feleltem –, mert a túlsó parton öreg teheneket ölnek a mészárosok, és a rostélyos csak az öreg tehenek húsából jó.”
Zórád Ernő: „A Tabán zenéje sokszínű egyveleg volt. Innen terjedt el a sramli. Az 1896-os budapesti világkiállításon egy bécsi együttes mutatta be. Egycsapásra meghódította először a Tabánt, majd Óbudát is.
Jómagam szívesen hallgattam a prímhegedűt, s a „terces” összefonódó dallamvezetését, a harmonika nyersebb, végül a kétnyakú gitár mély tónusú ritmikus kíséretét.
Ennek a dombos-völgyes, kiszámíthatatlan tájéknak volt valami diszkrét bája. Kifejezetten nőnemű volt: kalandos, titkos, rejtélyes és kissé romlott… Nem azokra a sötét udvarok mélyére húzódó titkos házakra gondolok, ahová körülményesen oldalgott be a férfivendég, s ahonnan éjszaka női zenekar dévaj zenéje hallatszott. Mert szólott halk szerenád is a Tabán polgárhölgyeinek ablaka alatt! Az éjjelizene még bevett szokás ez idő tájt. Illendő ilyenkor gyertyát gyújtani, s meglengetni a nóta elismerésére. Szintúgy a keszkenő is meglibben, az a bizonyos: „fehér selyem, csipkés szélű drága kicsi kendő” – így szólt a dal…”
Szerb Antal: „Minden második ház nagyhírű, régi vendéglő volt muzsikával. Itt állt
a Mélypince, a Poldi bácsi ötszáz éves pinceboltozatával, ahol egykor török urak örömtanyát tartottak fenn közköltségen. Itt volt a fürjmadár a falon, Vahot Imre kezeírása mellett, és Krúdy Gyula mámoros, megszentelt emlékezete.
A Tabán télen, nyáron, nappal, éjszaka, mindig csodálatos volt, mindig szerelmek derengését görgette végig a lejtős utcákon, olyan szerelmeket, amelyek reggel szoktak az ember eszébe jutni az ágyban, amikor még sötét van.
Uram, itt volt az ifjúság.”
Amit Ön keres , az a következő

Tabán, egy eltünt városrész 1983-as kiadás

Üdvözlettel kassius

-----------------------------------------------------------------------------------





EGY FESTŐ ÉLETRAJZA






Zórád Ernő 1911-ben született Balassagyarmaton, és Dacsókeszin nevelkedett,a palócok lakta Hont megyében, nagybirtokos nemesi családban. Élete első pár évében igen sokoldalú és igényes nevelést tudtak biztosítani neki. Az első világháború után azonban a család elvesztette birtokait, s így 1921-ben Budapestre költöztek, ahol folytatódott az elszegényedésük.A Szent László Gimnáziumban kezdte el alsó középiskolai éveit. Az első kortársi közegben való megmérettetése bizonyította az átlagon felüli rajztudását. Rajztanára, Grabuvjetszky Leon felfedezte tehetségét. Aztán átíratták a Fehér sas téri polgáriba. Ez az épület volt a lebontott Tabán egyik nagy vesztesége. Gyönyörű épület volt. Előtte középkori szégyenoszlop állott, körülötte a romantikus utcák omlatag házai. Itt Reitter Ágost lett Zórád rajztanára. A rajz- és mértanórákon külön ültette, hogy egyénileg foglalkozzon vele. Ernő egy tehetségkutató rajzpályázaton első díjat nyert Huszárroham című képével, amit le is közöltek egy újságban.


Reitter nemcsak rajztanára lett, hanem mentori szerepkörben akvarell-készletet vásárolt neki, s népszerűsítette rajzait.Tizenhat évesen az Iparművészeti Iskola három napos felvételijén kitűnően teljesített: felvették a díszítőfestő szakra. Rövidesen kérte áthelyezését a grafikai szakra, amit meg is kapott. Az elődök közül itt tanult Berény Róbert, Bernáth Aurél, Szőnyi István és Pátzay Pál, továbbá Háy Károly László, Schubert Ernő, Kádár György, Pór Bertalan és később a Moszkvából hazatért Ék Sándor.Ernő a társművészetek befogadásának is hódolt: Zeneakadémiára járt.










Saját főiskoláján osztálytársa volt Tót Imre, azaz a későbbi Amerigo Tot és a Párizsba került Gyarmathy Miklós, alias Michel Gyarmathy.Zórád Ernőt 1935-ben besorozták, amit követően 14 hónapon keresztül lovastüzérként szolgált. Az alapos lovaskiképzés javára vált, de a katonai létet nehezen viselte.1938. október 5-én – a magyar Felvidék visszacsatolásakor – édesapját, az ezt követő 11. napon fiát is behívták. Édesapja hősi halált halt, mint magyar királyi tartalékos főhadnagy.A ’40-es évek első felében népszerűsége egyre nőtt, Amerikában minden mennyiséget átvettek belőle. Festési tanulmányait azonban egyre sűrűbben szakították félbe a katonai behívások. Leszerelése után folytatta a festést. Ez idő tájt – amikor pénze is volt – öltözékére nagy gondot fordított; válogatott ruhadarabokat csináltatott, mindig összhangban tartva az ing, a nyakkendő,a díszzsebkendő és a harisnya színét. „Meggondolt bohém” vált belőle. Összeszedte nagy kínlódás árán elkészült olajképeit, és beadta felvételi kérelmét a Képzőművészeti Szövetségbe. A sikeres elbírálás után végre hivatalosan működhetett saját neve alatt.Miközben a frontokon a véres háború, a közvéleményt félretájékoztatták, a híradó filmjelentései győztes csaták képeit pergette, itthon az emberek színházba, moziba, táncos teákra jártak, a bárok, éttermek tömve voltak vendégekkel. Ezekben az években kezdte el a művész a Fészek Klubot látogatni.A háború után az emberek élelemre költötték összes pénzüket, nem tudtak már képeket vásárolni. Zórád Ernő is más munka után nézett, így került 1947-ben a Magyar Vasánaphoz, mint grafikus. Hamarosan telerajzolta a lapot. 1946-ban nyílt első önálló kiállítása a Bibliotheca Officinában (Andrássy u. 47.). A korabeli sajtó, a Szabad Nép és a Népszava elismerte művészetét. „Zórád Ernő érdekes, kiforrott művész” – írták.Zórád Ernő a sajtóban talált menedéket. A felszabadulás után az emberek már nem vásároltak képeket, legfeljebb képkeretet ablaknak. Mivel nem értett máshoz – csak a rajzoláshoz – újságrajzoló lett. Örült, hogy biztos egzisztenciára talált feleségével és négy gyermekével a háta mögött.


Nyugdíjasként sem tudta abbahagyni a rajzolást, így az országosan közkedvelt Zórád képregények újabb szériája jelent meg a Fülesben, a Magyar Ifjúságban és sok más lapban. Kucka Péter szerint háromszáznál több képregényt rajzolt a Fülesnek, a napi- és hetilapoknak, a gyermekújságoknak, a magazinoknak. A szakirodalom szerint Zórád Ernő készítette Magyarországon 1957-ben May Károly Winettou című regényéből az első valódi, műfajilag tiszta képregényt. 1975-ben aztán saját maga kezdte írni a történeteket. 23 képregényt készített el önállóan, melyeknek különlegessége a vizualitás előtérbe helyezése.Sajátos kollázstechnikával teremette meg a képregényen belül az ábrázolt kor hangulatát. Háttértanulmányaihoz gondosan összegyűjtött és rendszerezett korabeli sajtókivágások, képeslapok, reklámok, és egyéb helyről származó eredeti képanyagok szolgáltak segítségül.A képregény rajzolásból szakmailag a következő területeken profitált: pszicho-fiziognomiai tanulmányai elősegítették a jellem-ábrázolás, a különböző gondolatokat és érzelmeket sugalló arckifejezések árnyalt ábrázolását, és a több száz féle karakterű ember arculatának kitalálását és megrajzolását. Ugyanis a már egyszer megrajzolt regényhős, vagy akár mellékszereplő figurája nem jelenhetett meg többször egy teljesen más történet alakjaként.Amikor 1983-ban a Tabán lebontásának ötvenedik évfordulóján újra rajzolja emlékei és vázlatai alapján a Tabánt, a legnagyobb festékkészletet vásárolta meg, és szinte nyakon öntötte a papírt színekkel.Leszögezhetjük, hogy a képregény műfajnak ő lett az egyik legkiválóbb mestere Magyarországon. Ráadásul nemzetközi hírnevet is szerzett a magyar grafikának magas színvonalú kiállításokon Angliában, Ausztriában, Belgiumban, Dániában és a volt NSZK-ban.Arany János Toldi című kötetének illusztrálása kulcsfontosságú szerepet töltött be a művész karrierjében. Ezzel az 1961-es munkával kiteljesedik pályaképe. A Toldi első díszkötésben kiadott változata Zórád Ernő grafikáival nagy sikert ért el, s azonnal el is fogyott. Ezt követte Krúdy Gyula: Emlékek szakácskönyve című könyvének illusztrálása, melyet követ a Tabán, a háromszáz éves kártyavár című album, Krúdy, Kosztolányi, Márai, Karinthy, Bálint György írásaival, és Szép Ernő: Mátyás király tréfái című könyv immár nyolcadik kiadása, illetve a Krúdy világa című bársonykötésű, szecessziós aranyozott keretű szép kiadvány.









1933-ban az akkor 22 éves Zórád Ernő átélte, dokumentálta és megfestette a Tabán lebontását. „Most vagy soha” hangulat uralkodott el az ifjú művészen. Rajztömbbel a hóna alatt járta be a girbe-gurba utcácskákat, a meredek sikátorokat, a tereket, és vázlatokat készített a helyszínen egy-egy középkori lakóépületről, romantikus, roskatag házikókról, a családias kertvendéglőkről, hűvös borospincékről. Felkereste ifjúsága helyszíneit. Alig száradt meg képein a festék, azonnal lecsaptak rá a képügynökök. De nemcsak akkor, 1933-ban, hanem 50 évvel később szintén magával ragadta a mester alkotói erejét a tabáni nosztalgiahullám, és három kiállításnak (1981, 1985, 2000) és a Tabán albumának hatására az emberek lelke újra megtelt nosztalgiával. A grafikákon, képregényeken kívül számos diafilmet őriznek, mely az ő keze munkáját dicséri.Zórád Ernő 2004-ben hunyt el.




(Juhász's site)

-----------------------------------------------------------------------------------------

egy eltűnt városrész krónikása
Csordás Lajos,Népszabadság 2001.október 20
(A képek részletek Zórád Ernő akvarelljeiből)




Három műfajban örökítette meg a múlt századot a kilencvenéves Zórád Ernő
Kilencvenéves a Tabán krónikása, Zórád Ernő. Hosszú életében volt vagabund vándorfestő, katona, kitűnő képregény-rajzoló. Végigszenvedte és mulatta a huszadik századot. Ma József körúti nyugdíjasként is az, ami mindig volt: művész és életművész.
- Miről beszéljek?
-Mint mindig, a Tabánról.

-Akkor hadd javasoljak egy vadonatúj szempontot. A Tabán zenéjét. Abból az alkalomból, hogy meg fog jelenni egy CD-m és egy kazettám, amelyen én zongorázom és énekelek. A címe: Tabáni séták tánclépésben. Hatvan szám lesz rajta, ami teljesen szokatlan a maga nemében.
- És mind kapcsolódnak a Tabánhoz?



-Tulajdonképpen az 1920-tól 1940-ig tartó korszak könnyűzenéit, slágereit gyűjtöttem össze. De nagyon sok tabáni szám van köztük. Például: Kis tabáni cukrászdában…, vagy: Este hétkor kis babám, vár a csendes, vén Tabán… Ilyeneket játszottak akkoriban. A Tabánban mindenféle zenekar és hangszer feltalálható volt.
- Például a guzlicárok.
-Az egy mandolinszerű, pengetős hangszer. Szerb. Ez csak kisebb helyeken volt jellemző, ahol szerbek gyűltek össze. De a Tabán jellege sváb volt mindenképp. A zenék közül leginkább a sramli dominált. Cigány is nagyon kevés helyen volt.

- Tabáni hattyúdal.
- Ezzel valóra válik az álmom, hogy három műfajban, tehát zenében is megörökítsem a múlt század első felét, amit irodalomban már megtettem a könyvemmel, az Egy vándorfestő ifjúságával, festészetben pedig a képeimmel. Az életem úgy kezdődött, hogy a szülőföldemről, a Felvidékről családostul kiüldözött az új csehszlovák hadsereg, és amikor megérkeztünk Budapestre, akkor a románok még itt voltak, de már éppen kimenőben. És jött Horthy fehér lovon… Az ország lassan kezdett új lendületet venni. Ekkor, a háború után élte utolsó fénykorát a Tabán is. A pestiek hozták divatba. Minden író, aki a Tabánról írt, pesti volt, Szerb Antaltól Mikszáth Kálmánig. Krúdy azért kivétel, mert ő óbudai volt. Legalábbis akkor, amikor én őt láttam a Mélypincében. Persze nem szólítottam meg. Elképzelhetetlen lett volna ez akkor.
- Mit szól hozzá, hogy Tabán-múzeum lesz az első kerületben?
- Keressenek meg. Tele vagyok képekkel.
-Tárgyakat is keresnek.

-Az nincs. Áh! Alighogy 1933-ban lebontották a Tabánt, bevonultam tényleges katonai szolgálatra a lovas tüzérekhez. Aztán alighogy leszereltem, behívtak 1938-ban, a Felvidék visszatérése alkalmából, ahol az a felejthetetlen élmény jutott nekem, hogy lóháton bevonulhattam szűkebb pátriámba. Ahogy ott leszereltem, jött Erdély. Majd a Délvidék. Végül a front Ukrajnában, Sztrijben. Itt lóg a képe a falon. Amint hazajöttem, elfogtak az oroszok. Háromszor szöktem meg. Harmadszorra sikeresen. És akkor végre elővettem azokat a tabáni vázlatokat, amelyek rakásra hevertek otthon. Elkezdtem kidolgozni őket. De akkor még nem nagyon lehetett eladni. Hiába vittem belőlük különböző magazinokhoz. Végül a Tabán lerombolásának ötvenedik évfordulóján az istenben boldogult Krúdy Zsuzsa keresett meg: hogyan lehet az, hogy nem akarják közölni a maga visszaemlékezéseit? - kérdezte. Majd én írok egy cikket a Tabánról, és a maga képei fogják illusztrálni, mondta. Az Ádám című hetilap volt az egyetlen, amelyik szóba állt velünk, és ahol végül megjelent az írás az én képeimmel. Akkoriban rendeztem egy Tabán-kiállítást is a Derkovits-teremben. A kiállítás második napján már minden elkelt. Többek közt az utcáról bejött egy francia úr már a megnyitó előtt, beleszeretett az egyik képbe, és meg is vette. Hiába próbálta lebeszélni a kísérője, hogy ez egy elavult stílusú, naturalista giccs. Legnagyobb megrökönyödésünkre fiatalok is voltak a vevők között. Na, azt hiszem, ekkor kezdődött a Tabán-megjelenítések nosztalgiája.

- Annak idején, közvetlenül a lebontás előtt rengetegen fotózták, festették a Tabánt. Kiket ismert, kiket becsült közülük?
- Talán a Göböly Jóskát, aki ma is él. Valamivel fiatalabb nálam. Ő is a Fehér sas téri polgáriba járt, onnan ismertem. Találkoztunk akkor is, amikor ott, kint festettünk. Említhetném még egykori igazgatómat az iparművészeti iskolán, Helbing Ferencet vagy Haranghy Jenőt. Helbing arról volt nevezetes, hogy ő rajzolta a pengőbankjegyeket. A Tabánról festett képeit pedig szériában adta ki levelezőlapon. Sok festő és rajzoló volt még, de akkor nem nagyon foglalkozott senki a többiekkel, mert kapkodva, gyorsan kellett dolgozni. Sokszor már csákánnyal bontottak mellettem. Az orrom előtt bontották le a Tabánt, a szó szoros értelmében. Egy év leforgása alatt eltüntették az egész városrészt.

- Más városrészhez kötődött-e valaha annyira, mint a Tabánhoz?
- A Fradihoz. De ezt most hagyjuk.


Csordás Lajos
Éjjeli harmonikaszó az "Albekker-bőlˇ


-----------------------------------------------------------------------------------------------------
egy hazajáró lélek a tabánban
Zórád Ernő, egy eltűnt városrész festőkrónikása mesél

Mi volt a Tabán? Operett. Hiteles díszletek között felvonuló, hiteles figurákkal játszódó operett, méghozzá erősen nőnemű töltetű.


Minden sarkon tudtam egy kocsmát, és mindenhová benéztem, hogy van-e ismerős. Ha nem találtam senkit, mentem tovább.
Láttam egyszer Krúdyt kedvenc tabáni kocsmájában, a Fehérsas utcai Mélypincében. Maga elé hajtott fejjel ült, és körülötte beszélgettek az emberek. Nagy slepp vette körül. Nem mertem odamenni hozzá. Húszéves voltam. Abban az időben egy húszéves embernek ilyen mesterhez odamenni? Milyen címen? Kezet akarok fogni? Nem hiszem, hogy elkergetett volna, ha képekkel lépek oda, de nem, én tisztelettudó ember voltam.




Találkoztam Máraival is a Mélypincében. Újságírókkal ült egy asztalnál. Baróti Gézával, Mátrai Betegh Bélával, egy-két színésznő is volt ott, akiket ismertem. Leültem hát hozzájuk, épp nálam volt a mappám is. Márai mindjárt kérte, hogy mutassam meg, és amikor végignézte a rajzokat, lehullott arcáról a jól ismert patrícius gőg. Tetszettek neki a képek. Akkor dedikálta nekem a Csutorát, azt a híres kutyaregényét. A könyvtől sajnos később megszabadítottak az oroszok.

Szerettem a tabániakat. Micsoda figurák éltek ott! Például Virgala Pepi bácsi. Szakállas öregúr volt, hatalmas termetű, diplomataszerű jelenség. Csodálatos dolgokat tudott mondani. Töviről hegyire elmesélte például a tabáni tűzvészt, amely valamikor 1810-ben volt, tehát nem is láthatta. És végül kibukott belőle, hogy azért nem tudták a tüzet "okalalikválni", mert akkor még nem voltak tűzoltókocsik. Okalalikválni! Ilyen szavakat talált ki. Vagy azt, hogy a Szepi rettenetesen fukar, mert még a "mandrézót" is kiadja. Ez volt nála a manzárd.

Volt egy másik öreg, akit korvettkapitánynak hívtunk, mert mindig tengerészsapkában járt. Valamikor egy Pest és Buda között közlekedő ladikon volt kapitány. Azt hangoztatta, hogy a dohányzásról le lehet, és le kell szokni. Ezzel szemben mindenkitől cigarettát kért, arra hivatkozva, hogy leszokóban van. Mindenkihez az volt az első szava, hogy "van egy staubod?", vagy "adj egy flőrt!". Ezeket a figurákat mind lerajzoltam, s beraktam őket egy-egy miliőbe. Vajon hol lehet most az a kép, amelyen Virgala Pepi bácsi sétál a Holdvilág utcában az utálatos bulldogjával?





Nagyon kedves helyem volt a Kereszt tér, mert ott működött egy régi vendéglő, az Albecker. Remek bort mértek. Egyébként minden vendéglőnek megvolt a saját maga bora. Hol vannak már azok? A sashegyi... Hát már azok sincsenek, amelyek a háború után divatban voltak: Szikrai Kadar például... Hol van Szikrai Kadar?

A Tabán tele volt zenével, de nemcsak sramli, mint Óbudán. Itt volt cigányzenekar, szóló cigány, citerazenekar, rác tambura, zongora. Poldi bácsinál például a Mélypincében egy szál cigány muzsikált, a Jocó. És játszott valamelyik vendéglőben egy szép, szőke hárfás lány, aki vak volt. Sajnos már nem emlékszem pontosan, hol is, annyi kocsma volt a Tabánban. Avar-vendéglőből volt három, hisz az öreg Avar a sajátján kívül mindkét fiának is nyitott egyet-egyet, aztán ott volt Marada József Vén eperfához címzett fogadója a Hadnagy utcában, Farkas Béla vendéglője a Kereszt utca, a Kör utca és a Hadnagy utca sarkán, a Bagyik a Vár alatt, ahol megfordult Jericza Mária és Saljapin is, a Turul madárhoz címzett kocsma cigányzenével és kuglipályával, az Arany liba és a többi.







A Tabánnak kétféle vendéglátóipara volt. A bohém Tabán fenn a hegyekben; ott aztán előfordultak olyan kiskocsmák, ahol zsíros kenyeret is lehetett rendelni például. Kértél egy zsíros kenyeret hagymával meg egy fröccsöt, és passz. Megvolt a vacsora. De lent, ahol most az Aranyszarvas vendéglő van, az már az előkelő Tabánnak számított.
A harmincas évek elején, amikor megtudtuk, hogy le fogják bontani az egészet, festők, fotósok hada szállta meg ezeket az utcákat, hogy még utoljára megörökítsék a régi világot. Nem valami felhívásra mentünk, ezt a mozgalmat maga a Tabán szervezte.
Most, hogy vészesen közeledik az új század, mint egy hazajáró lélek, elindultam, és végigjártam azokat a helyeket, ahonnan valaha vázlatot vettem fel vagy képet festettem. Elballagtam a Holdvilág utcát megkeresni, de nem találtam, gyönyörű őspark van a helyén. Az Arany kacsa utcát és az Arany kakas utcát, melyek a Vár tövében voltak, szintén nem tudtam már megtalálni, de ugyanabból a nézőpontból, amelyből egykor lerajzoltam őket, csináltam néhány fényképet. Az egykori rajzokból és a mai felvételekből összeállítottam egy naptárt a 2000. évre. Legalább így megmaradjon a Tabán, ha már nem jöhet velünk a jövő századba.



Maradt még a régi időből egy korabeli slágergyűjteményem is, kétszáz dal, amelyet magam zongoráztam és énekeltem magnóra. Egy kazettám például csak tabáni dalokkal van tele. Ezt még megmutatom.

"Este hétkor, kis babám, vár a csendes, vén Tabán..."

Mondom, a Tabán operett volt.

1999. január 25.

Lejegyezte: Csordás Lajos

******************************************************************************